Pécel város hivatalos honlapja. Az oldal tartalma feltöltés alatt.

12.3 C° Pécel 2024. április 19. péntek
Busz
2021 szeptember 30.

Október 4-től új menetrend szerint közlekednek Pécel helyi járatai


Szeptember 12-ig vártuk a lakossági észrevételeket Pécel város helyi járatával kapcsolatosan. Annak érdekében, hogy a beérkezett észrevételek feldolgozása minél hatékonyabb legyen, létrehoztunk egy külön e-mail címet erre a célra. Mindemellett figyeltük a különböző Facebook csoportokat, az ott elhangzó véleményeket, tapasztalatokat, valamint megkérdeztük járművezetőinket is a tapasztalataikról. Célunk, hogy olyan menetrendet adhassunk Pécel számára, mely valós alternatívát adhat az egyéni közlekedéssel szemben. A beérkezett észrevételek között rengeteg hasznos információt kaptunk, melyek az előző menetrend készítésekor nem álltak rendelkezésünkre, így immár jóval több információból dolgozhattunk.

Az elkészült új menetrendet szintén nyilvánosságra hoztuk, hogy a lakosság elmondhassa véleményét, észrevételeit a menetrenddel kapcsolatosan. Ennek eredményeképp az északi oldalon az első járatok indulási időpontját 5 perccel előrébb hoztuk az ipari parkban dolgozók kérésére, illetve, hogy még kényelmesebbé tegyük a vasúti átszállást. A déli oldalon a szülők részéről kérésként fogalmazódott meg, hogy a 14 órakor induló járat teljes déli kört menjen és érintse a Faiskola utcát is, így ezen is változtattunk.

Az elkészült új menetrend tehát már végleges, 2021. október 4-én, hétfőn, üzemkezdettől életbe lép. Kérjük, hogy ezen időponttól kezdve már az új menetrend szerint tervezzék utazásukat!

Megszüntettük a fordított irányú (“B” jelzésű) járatokat

Annak ellenére, hogy közlekedésben alapelv az, hogy a különböző napszakokban az utasáramlás iránya megfordul, sajnos a város utcaszerkezete, és a megállók elhelyezkedése nem teszi lehetővé azt, hogy ezt a fordított utasáramlási irányt a viszonylatok útvonalával lekövessük, így a korábbi próbálkozás nem volt hatékony. Ebből kifolyólag az új menetrendben minden járat azonos irányba közlekedik, különbségek csak az érintett megállókban vannak.

A járatok indulási helyét megváltoztattuk

A járatok a jövőben nem a Vasútállomás megállóhelyen várakoznának, és nem onnan indulnának. A Penny Market hatékonyabb kiszolgálása érdekében az autóbuszok a pihenőidejüket a MOL kúton töltik, és útjukat a Városháza megállóval kezdik meg mind az északi(1), mind a déli(2) oldal esetében, ezáltal nem lesz szükséges az autóbuszon várakozni a továbbindulásra, ugyanis az autóbuszok a Penny Market érintését követően azonnal közlekednek tovább az északi(1) és a déli(2) oldalra.

Javítottunk a vasúti csatlakozásokon

Az előző menetrendhez képest növeltük a vasúti átszállási kapcsolatok számát, így a délelőtti órákban minden járatnak csatlakozása van Budapest felé tartó vonatra az északi(1) oldalon a Tarcsai utca – Petőfi Sándor utca, vagy a Vasútállomás, gyalogos aluljáró megállóhelytől, valamint kevés kivételtől eltekintve ugyan ez megvalósul a déli(2) oldalon is a Vasútállomás megállóhelyen. A délutáni órákban pedig a menetrendet úgy alakítottuk, hogy mind az északi (1), mind a déli(2) oldalon az autóbuszoknak csatlakozásuk legyen a Budapestről érkező vonatokhoz a Vasútállomás megállóhelyen, ezzel segítve a hazajutást.

Optimalizáltuk az Ipari Parkhoz való eljutást

Az új menetrend szerint nem érintik egész nap a járatok az Ipari Park megállóhelyet, csak a műszakváltások előtt, illetve után térnek be oda autóbuszaink. Az Ipari Park megállóhelyet érintő járataink az “1iE” (1 – Ipari Park Express), illetve az “1i” (1 – Ipari Park) viszonylatjelzést viselik. Az “1iE” járat csak naponta kétszer, 5:35-kor, illetve 6:10-kor közlekedik a Városháza megállóhelyről, azonban a Ráday Gedeon tér, Vasútállomás, Köztársaság tér megállóhelyeket nem érinti, útját egyből a Pesti úton az Ipari Park felé veszi. Ezt követően az útvonala megegyezik az alapjárat útvonalával. Az “1i” járat útvonala pedig mindössze annyiban tér el az alapjárat útvonalától, hogy betér az Ipari Park megállóhoz.

Az Ipari Park megállóhelyet az alábbi időpontban érintenék majd autóbuszaink: 5:41, 6:16, 13:14, 14:14, 21:46, 22:24

“Iskolás járatot” alakítottunk ki a déli oldalon

Szeptember elsején, amikor megkezdtük működésünket Pécel város területén, az első lépésünk egyike volt, hogy a bevontuk a Csatári dűlőt a város helyi közlekedésébe. Ez meglátásunk szerint helyes döntésnek bizonyult, ugyanis jelentős utasforgalom jelentkezett a területről, főleg iskolások tekintetében. A beérkezett visszajelzések alapján a szülők szerették volna, ha a 7 órás járat picivel hamarabb érne az iskolához, és közvetlenül az iskola előtt tenné le a gyerekeket. Ezen időszakban az autóbuszon lényegében kivétel nélkül csak az iskolába tartó gyerekek utaztak, ezért eleget tettünk ennek a kérésnek és létrehoztuk a “2i” (2 – Iskola) járatot, mely a Csatári dűlőt elhagyva már nem érinti a Harangvirág Óvoda, ESE idősek otthona, Sportpálya, Isaszegi út, Könyvtár és Művelődési ház megállókat, hanem a Maglódi úton egyenesen közlekedik a Vasútállomásra. Ezen intézkedés eredményeképp az iskolás gyerekek 7 óra 33 perckor kényelmesen leszállhatnak az iskolájuk előtt.

Express járatok a déli oldalon

Az elmúlt hetek tapasztalatai alapján az Erdősor utca – Felsősor utca útvonalon elenyésző utasszámot mértünk, és az észrevétel gyűjtési időszakban sem érkezett különösebb utazási igény a területről, míg a Csatári dűlőről több visszajelzés is érkezett utazási szándékról, illetve üzemidő hosszabbítási igényről. Ezen igényeknek eleget téve az Erdősor utca – Felsősor utca útvonalon az autóbuszok csak 13:00 óráig közlekednek 2-es viszonylatjelzéssel. Ezt követően a déli oldalra már csak a “2E” (2 – Express) járatok közlekednek, melyek az Erdősor utca – Felsősor utca útvonalat nem érintik. Fontos, hogy a “2E” járat a Városháza után a Pesti úton balra fordul, és ezt követően a 169E járat Kun József utca irányú Köztársaság tér, Vasútállomás, Ráday Gedeon tér megállóiban áll meg. Ezt követően egyenesen halad tovább a Maglódi úton a Csatári dűlőig, majd onnan visszatérve betér a Sportpályához, és végül végez a Vasútállomás megállóhelynél. Mindemellett meghosszabbítottuk a déli oldal(2) “üzemidejét” is, így az utolsó autóbusz 18 óra 5 perckor indul utoljára a Vasútállomástól a déli oldal felé. A “2E” járatoknak délután vasúti csatlakozásuk van a Budapest felől érkező vonatokhoz, illetve igazodnak az iskolai csengetési rendhez is, melynek érdekében a délután négy órási járat picivel később indul, hogy a napköziseknek is lehetőségük legyen elérni.

Menetrendek