Pécel város hivatalos honlapja. Az oldal tartalma feltöltés alatt.

12.3 C° Pécel 2024. április 19. péntek
2020 december 02.

Legyen tánc!


A táncsport a művészet és szenvedély versenyformája, egyfajta testi és lelki önmegvalósítás. A páros tánc a partnerrel pedig egy különleges eggyé válás. A versenytánc a táncformák vagy táncstílusok egyik legnagyobb összefoglaló csoportja.

Kamilla

Míg a legtöbb ember ezt a táncstílust egyfajta szórakoztató tevékenységnek tekinti, már egyre gyakrabban gondolják sportnak. 1997 óta a Nemzetközi Olimpiai Bizottság is sportként tartja számon, csak úgy, mint az atlétáknak, a versenytáncosoknak is kitűnő kondícióban kell lenniük. A versenytánc két fő ágra bontható: a standard és a latin-amerikai táncokra. Ez utóbbit műveli egy fiatal péceli tehetség, Vida Kamilla is.

– Mit jelent számodra, számotokra a tánc?

– A tánc maga az életöröm – egy olyan műfaj, ahol ki tudom fejezni az érzéseimet és önmagamat. Amikor a parketten vagyok, megszűnik a külvilág, csak saját magamra és a partneremre koncentrálok. A táncosok szárnyak nélkül is repülnek!

– Mióta űződ ezt a sportot?

– Bölcsis koromban kezdtem táncolni, 2 évig néptáncoltam, majd 4 éves koromtól táncolok latint immár 9 éve a péceli DuDance-ben, ahol többször OB és EB győztesek lettünk a formációval. Szólóban és duóban is versenyeztem, többszörös területi és magyar bajnok vagyok szólóban, nemzetközi versenyeken, és tavaly a diákolimpián is aranyérmet nyertem. Párosban 4 éve táncolok, jelenlegi partnerem Kovács Péter Benedek, egy kaposvári táncos, akivel gyakorlatilag testvérként tekintünk egymásra. Igen, szoktunk verekedni is.

– Mit gondolsz, mitől válik valaki jó táncossá, és ki a példaképed?

– Attól, hogyha a kudarcok után feláll, nem adja fel, és tovább küzd az álmaiért. Ahogy Martha Graham, a híres amerikai táncos és koreográfus mondta: „A nagy táncosok nem a technikájuk, hanem a szenvedélyük miatt váltak naggyá.”

Példaképem Kis Violetta, jelenleg is aktív táncos és edző, többszörös latin és standard magyar bajnoki dobogós, többszörös országos bajnok. Letti nemcsak az edzőm, de a mentorom és a „pótanyukám” is.

– Milyen eredményeid vannak, és idén milyen helyezést értetek el a Tánc Sport Magyar Bajnokságon Szombathelyen?

– Párosban a legjobb eredményeimet Petivel értem el. Tavaly nyáron kezdtünk együtt táncolni, és egy nagyon intenzív, kemény év áll mögöttünk. Végig dolgoztuk a nyári szünetet, iskolaidőben hetente 10-12 órákat edzettünk és edzünk most is. A koronavírus idején otthon minden nap 5 órát edzettem online, latin, standard, balett, erősítés és modern táncokat. Sajnos, idén nem sok versenyt rendeztek meg, de ahol elindultunk, ott nagyon szép eredményeket értünk el:

  • februárban Pozsonyban nemzetközi open versenyen 34 párosból a 4. hely,

  • Zólyomban júliusban felnőtt korosztályban 2. hely. Peti 15 éves, én 13 vagyok,

  • az idei Magyar Bajnokságon egy román-francia páros mögött a 2. helyen végeztünk.

– Mesélj kicsit a Magyar Bajnokságról!

– 1,5 éve készültünk erre a versenyre, és minden tekintetben készen álltunk arra, hogy megmutassuk az elmúlt időszak kemény munkáját, ami rengeteg munkát, áldozatot és csapatmunkát igényel mind a táncosok, az edzők és a szülők részéről is. Úgy érzem, hogy nemcsak technikailag, de fejben és lelkileg is tökéletesen felkészültünk és kihoztuk magunkból a legjobbat. Az eredményhirdetés után rengeteg gratulációt és pozitív visszajelzést kaptunk, és ez megerősített minket abban, hogy jó úton járunk.

– Milyen versenyre készülsz, ami a közeljövőben lesz, és mik a céljaitok?

– Az idei fő célunkat elértük, junior 2 korosztályban (14-15 évesek) Magyarország legjobbjai lettünk. Az elkövetkezendő időszak két fő versenye a Junior ranglista és az Országos Bajnokság. A kiemelt versenyeken, akik előkelő helyen végeznek, őket delegálja a szövetség a világbajnokságra.

További célunk a hazai, illetve nemzetközi élvonalban történő szereplés, ehhez és a felkészüléshez keresünk szponzorokat és/vagy támogatókat is, akikkel egymás céljait segítve tudunk együttműködni a jövőben. Ezzel kapcsolatban a 06-30/930-3736-os telefonszámon tudunk további információt adni. Instagram címünk: vida.kami és kovacspetervida_kamilla. Kövessetek bennünket a további táncos tartalmakért!

Imre István